A kiemelten fontos körzetnek számító Arizona államban több szavazatszámláló gép is elromlott, az erről készített tájékoztató videó pedig szárnyra kapott a jobboldali összeesküvéshívők között, akik szerint a demokraták így próbálják meg elcsalni a választásokat – írja a CNN.
Stabil jobboldali kormányt alakíthat a jobboldali Likud párt élén álló Benjámin Netanjahu a szavazatok 90 százalékának megszámlálása után - jelentette a helyi média Izraelben csütörtökön.
Brazília szélsőjobboldali elnöke, Jair Bolsonaro megtörte a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett veresége óta tartó csendet: nem ismerte el a baloldali Lula győzelmét, de nem is támadta meg a választás eredményét. Kabinetfőnöke szerint megkezdődik a hatalomátadás folyamata - számolt be a brit BBC.
A svéd választási hatóság szerint szerdára várható a hét végén tartott parlamenti választások végleges eredménye. A hétfőn közölt előzetes eredmények a svéd konzervatív pártok győzelmét jelzik a Magdalena Andersson kormányfő vezette baloldali pártszövetség felett.
Nagyon jelentősen, mintegy 59,1 százalékponttal kikapott Jason Mariner floridai republikánus képviselőjelölt demokrata kihívójával, Sheila Cherfilus-McCormickkal szemben, ennek ellenére nem hajlandó elismerni vereségét – írja a Business Insider.
Nemrég véleménycikket írt három nyugalmazott amerikai tábornok a Washington Postra, melyben egy potenciális puccs, polgárháború lehetőségére figyelmeztetnek. Most egyikük, Paul Eaton részletesen is beszélt arról az NPR-nak, hogy szerinte hogy kerülhet sor egy ilyen forgatókönyv megvalósulására.
Mike Pence volt alelnök felakasztásáról szóló rigmusokat skandált a Capitolium épületét ostromló tömeg, végül a politikust mindössze egy perccel azelőtt evakuálták a Szenátus terméből, hogy a rendbontók odaértek volna. A megbukott Donald Trumpot nem érdekelte alelnökének biztonsága.
Keményen kritizálni kezdte Alekszej Navalnij, Putyin legnagyobb belpolitikai riválisa az Apple-t és a Google-t, amiért azok az orosz kormány nyomására letörölték választási alkalmazását pár nappal a választás előtt.
Bár egyetlen egy mandátum híján nem szerezte meg a skót parlamenti helyek abszolút többségét a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt (SNP), a szintén elszakadáspárti zöldekkel kiegészülve nőtt a függetlenségpárti képviselők száma az edinburghi törvényhozásban az előző parlamenti ciklushoz képest – derült ki a még csütörtökön megrendezett parlamenti választás járványügyi intézkedések miatt csak tegnap éjjel befejeződő szavazatszámlálását követően. A sorozatban már negyedik kormányzati ciklusára készülő SNP vezetője, Nicola Sturgeon kormányfő a kampányban tett ígéretének megfelelően közölte: 2023 végéig pártja egy újabb népszavazást kíván rendezni Skócia függetlenségéről. Boris Johnson brit kormányfő viszont tegnap ismét leszögezte: London nem járul hozzá a referendum megtartásához. Szinte biztosra vehető, hogy a népszavazás ügyében jogi csatározás alakul ki London és Edinburgh között, amiben majd a brit legfelső bíróság mondhatja ki a végső szót.
Donald Trump amerikai elnök nyomást gyakorolt Georgia állam választási tisztviselőjére, hogy az "találjon" elegendő szavazatot a választási eredmény megfordítása érdekében. A telefonhívásból a Washington Post közölt részleteket. Eközben közeleg a szerdai nap, amikor a szövetségi törvényhozás két házának jóvá kellene hagynia a választás végeredményét.
Az Aleksandar Vucic államfő által vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) hatalmas győzelmet aratott a vasárnapi szerb parlamenti választásokon, hiszen a voksok 62,5%-át szerezte meg, amellyel a kétharmados parlamenti mandátumhoz szükségesnél (167 fő) több, várhatóan 180 körüli mandátumot szerez a törvényhozásban – írja a Reuters a hétfő délelőtti közvélemény-kutatói kalkulációk alapján.
A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén nyilatkozott a HírTV-nek Orbán Viktor miniszterelnök, értékelve az önkormányzati választásokat is, de nem ez volt a legérdekesebb az interjúban.
Karácsony Gergely, Budapest frissen megválasztott főpolgármestere az Indexen válaszolt élőben kérdésekre. Szóba került a Liget projekt sorsa, a BKK jövője, a bérletek ára, a Lánchíd felújítása, a rakpart autómentesítése.
Miután elveszítette a főpolgármesteri posztért folytatott küzdelmet Karácsony Gergellyel szemben, kedden arról adott ki egymondatos közleményt a Főpolgármesteri Hivatal, hogy Tarlós István a Fővárosi Közgyűlésbe sem ül be, így a jelek szerint teljesen visszavonul a fővárosi politizálástól.
Nagy szavazási aktivitás mellett zajlottak az önkormányzati választások, amelyen polgármesterekről, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőkről döntött az ország, a budapestiek pedig főpolgármesterjelöltekre is voksoltak.
A főpolgármester Karácsony Gergely lesz, vagyis Tarlós elvesztette a választást.
A fővárosi közgyűlésben ellenzéki többség lesz, az összes megyei közgyűlés marad kormánypárti többségű.
A budapesti kerületekben a várakozásokat meghaladó számú ellenzéki polgámesterjelölt győzhet, 23-ból várhatóan 14.
A megyei jogú városokban is sok az éles verseny, kicsivel több kormánypárti jelölt (13) számíthat győzelemre, mint ellenzéki (10).
Török Gábor politikai elemző értékelte az önkormányzati választások eredményét, aki azt emelte ki, hogy néhány erős fideszes bázist (Debrecen, Kaposvár, Sopron, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) leszámítva a Fidesz a polgári világban vagy nagy küzdelemre kényszerült, vagy simán alulmaradt.
A kormány gazdaságpolitikáját várhatóan nem változtatja meg érdemben az önkormányzati választás eredménye, azonban gazdaságélénkítő lépésekre sor kerülhet az elemzők szerint. Többen azt várják, hogy erre alapvetően nem a kormánypártok gyenge szereplése, hanem a lassuló világgazdaság miatt lesz szükség. A szakértők úgy vélik, hogy elegendő lesz a költségvetési mozgástér, és a kormány várhatóan nem adja fel a hiány csökkentését. Az elemzők egyetértenek abban, hogy Budapest elvesztése kulcsfontosságú, az azonban nem világos, hogy ezzel a helyzettel mit kezd a kormány. Van, aki szerint több fejlesztés kell a fővárosban, míg mások azt várják, hogy a kabinet büntetni fogja Budapestet. Az egyik elemző megemlítette: mostanra világossá vált, hogy rendszerszintű reformok kellenek, és nem általános gazdaságélénkítés szükséges, hanem az oktatást és az egészségügyet kell rendbe hozni. A szakértők szerint a forint árfolyamát és a kötvényhozamokat nem befolyásolja a választás, azonban az Opus és a 4iG árfolyamát megviselheti a kormányzat gyenge szereplése.